UA-2791234-58
csodákEgyébkapcsolatokkreatív gondolatoklovakpozitív gondolatokváltozás

Hóvirág és a lovak karácsonyi ajándéka: Találkozás ifjúkori önmagammal

By 2018-12-24 No Comments

Ezen az edzésen találkoztam ifjúkori önmagammal is és megint szembesültem azzal, hogy a lovak és a jó edzők tanításai nélkül nem boldogultam volna az életben.

Már elindultam a lovardába, amikor rádöbbentem, hogy kedvenc lovam csemegéjét otthon hagytam. Gyorsan pótoltam a hiányzó almaadagot (elvégre nem mehetek üres kézzel a karácsonyi lovaglásra), és folytattam utamat kedvenc lovardámba a napsütötte téli tájban. 

Az edzésen Hóvirág (a kedvenc tanítólovam) szokás szerint kérette magát, semmi kedve sem volt ügetni. Aztán elérkezett a szokásostól eltérő feladat ideje. Szeretem, amikor egy különleges feladatot ad az edző, mert ez engem és a lovat is kizökkent a megszokottból.

A feladat: hátraléptetés.

-Szárat húzogatod, megtart, és ha kell lábad is használod… mondta folyamatosan ezdőm az instrukciókat (nem szó szerint idéztem, mert nem lovas szakmai cikket írok).

Mire én:

Meghúztam a szárat, de Hóvirág totál érzéketlen. Hát ilyen nincs! Oké, még jobban húzogatom. Még mindig semmi reakció. Akkor most az eddigieknél is erősebben. Siker! Szépen lehajtotta a fejét, rám figyelt és amikor a lábammal simogatni kezdtem az oldalát elkezdett hátralépkedni. Hurrá, hurrá! A feladat teljesítése után pedig dicséretként végighúztam a kezem Hóvirág sörényélén, és megmasszíroztam kicsit.

(a kép csak illusztráció)

A fenti történések közben Hóvirágban mi játszódott le? Kb. ez:

” – Mindenki áll. Hurrá, biztos vége az edzésnek, vége a munkának. No, de mi ez, mégsincs vége? Érzem, hogy a Csilla húzza a szárat. De én kitartó vagyok, meg sem mozdulok, akkor majd biztos feladja a Csilla, és itt pihizhetek, míg dolgoznak a többiek.

Még egy erőteljesebb húzás, érezem én, de ellenállok azért is.

Úgy látom Csilla nem adja fel, mert ez a harmadik húzás az eddigieknél is erősebb. Jól van na, megmozdulok, elkezdek hátralépkedni.

Ha belegondolok, még így is jobban járok, mert legalább addig sem kell ügetnem. Úgy látszik a Csilla elégedett velem, mert most azt mondja, hogy: Ügyes vagy. Ráadásul olyan lágy simogató hangon mondja, miközben a sörényemnél a nyakamat is masszírozza picit. Ó, ezt szeretem, ez olyan jó érzés!” 

Többször is megcsináltuk a hátraléptetést, és Hóvirággal eljutottunk odáig, hogy már a leghalványabb jelzéseimre megcsinálta a hátramenetet. Ó, ez valóságos csoda! A kis lusti Hóvirággal annyira összhangba kerültünk a feladat pár perce alatt, hogy csak picike jelzést kellett adnom neki, és gyönyörűen, engedelmesen teljesítette a kérésem.

Közben egyik lovastársam, egy kislány sehogy sem tudta rávenni lovát, hogy végrehajtsa a feladatot. Nem volt elég határozott. Pedig az edzőnk már mindent elmondott neki. No, most jöhetne egy kis pszichológia, gondoltam, és a következőket mondtam az edzőnek: – Mi lenne, ha úgy csinálna, mintha az életéért lovagolna? Nekem az egyik régi edzőm azt mondta, amikor nem tudtam végrehajtani egy feladatot, hogy: Csináld úgy, mintha az életed múlna rajta.

Edzőm jó ötletnek tartotta és a következőket mondta a fiatal lánynak: – Képzeld el, hogy előtted van egy 20 méter mély szakadék, és csak hátrafelé mehetsz a lovaddal. Vagy hagyod, hogy a lovad a szakadékba menjen és lezuhanjatok mindketten, vagy hátrafelé kitolatsz a helyzetből.

Erre a lány ezt mondta: – Az a baj, hogy én akkor a lovammal együtt halnék meg inkább, mert nem akarom őt bántani.

Még egy utolsó biztatást odaszóltam a lánynak: – Akarj élni!

A lány a sorozatos sikertelenség ellenére tovább próbálkozott a feladattal, én pedig jobbnak láttam, ha újra visszatér a figyelmem Hóvirágra.

No Hóvirág megint hátraléptetés. Párszor megcsináltuk megint a gyakorlatot, majd arra lettem figyelmes, hogy az edző hangosan megdicséri a lányt. Azt a kislányt, aki az előbb még nem mert határozott jeleket adni a lovának. Ez a kislány most már megérezte a határozottság erejét, és a lova engedelmesen megcsinálta a hátralépéseket. Ez a kislány, mint oly sokan, összekeverte a határozottságot az erőszakkal. A kettő között ugyanis hatalmas a különbség. Sajnos vannak olyanok akik csak a két szélsőséget ismerik…

Ez a lány, ifjúkori önmagamra is emlékeztetett.  Én is ilyen határozatlan voltam annak idején. Azt hittem akkor, hogy a határozottság az maga az erőszak. Pedig ez egy hatalmas tévedés.

Ahogy jómagam ifjú koromban megtanultam határozottan adni a lónak az aktuális jeleket, ezzel egy időben az életben is egyre határozottabban kiálltam önmagam mellett. És igen, valóban voltam olyan élethelyzetben, amikor az életemért kellett küzdenem. De ez már egy másik történet.

Örültem, hogy ez az ifjú lányka is megtapasztalhatja milyen sikereket hoz az, amikor határozottan kiáll önmagáért, céljaiért. És ugye látod? Hóvirággal is kitartóan gyakoroltam, és a végére már leheletnyi jeladásokra is engedelmesen és szépen megoldotta a feladatot.

Ez egy szép karácsonyi ajándék volt a számomra: sikerélmény Hóvirággal, és annak a felismerése, hogy a kitartó lélekoldó-erősítő munkáimmal és a lovakkal milyen hatalmas minőségi ugrást tettem az életemben.

Mert csak az jut előre az életben, aki kitartóan és határozottan kiáll önmaga mellett, miközben másokat is tisztel. És aki valóban akar élni.

Ui: Természetesen Hóvirág az edzés végén tőlem is megkapta karácsonyi almaadagját. 🙂

(a “lovam” kifejezést a fogalmazás egyszerűségének kedvéért írtam így, de papíron nem az én tulajdonom a derék hátas.)

(írta és szerzői jogok: Kabany Csilla, a KreatívSpirit lélekoldás-erősítés  alapítója és oktatója, SVT-szakember, író, szövegíró – A cikket csak a szerző megnevezésével és az oldal linkjével együtt oszthatod meg. – Köszönöm!)