A különböző problémát okozó blokkok eltávolítása a nem fizikai szintű testekből, Felső Én Bizottság – (A Felső Én kifejezés magyarázata a szöveg végén található) – segítségével történik, amelynek jótékony hatása a fizikai egészség növelésére, és más életterületekre is pozitívan hat.

Minden negatív érzelem, mint például a harag, olyan kémiai reakciókat indít be a fizikai testben, amely érzelmet, ha sokáig hordozunk, fizikai betegséget okozhat.
Ezért – már tudományosan is igazolták – hogy ha sikerül a betegség lelki okát megtalálni, s azt eltávolítani, akkor beindul a gyógyulás a fizikai testben is. Ezen kívül, ha valakit stressz ér, pld.: valakit megütnek, kétféleképpen reagálhat: elfut, vagy visszaüt. Viszont ha nem reagál a stresszre, akkor azt a test memóriája tárolja, s fizikai szinten az izmokban blokkokat, elváltozásokat okozhat, aminek hatására pld. a gerinc is deformálódhat, vagy a test más területén alakulhat ki diszharmónia, betegség.

Fentieken kívül, néhány energiatestünk életről életre hordoz olyan emlékeket, amikor bármilyen módon sérült az illető előző életeiben. Ezeket az emléklenyomatokat szintén lehet tisztítani.

A Spirituális (Test)Újjáépítés egy olyan gyengéd módszer, amelynek alkalmazása hozzásegíti a klienst, hogy fizikai állapota jelentősen javuljon, gyógyuljon, illetve a betegségek megelőzésére is nagyon hatékony.

E módszer segítségével hozzáférhetünk a genetikai programozáshoz is. A negatívat kitörölhetjük és beépíthetjük helyette a pozitív programokat, melynek következtében szintén beindul a gyógyulás.
Emellett, nagyon jótékony változásokhoz vezethet egy személy életének más területein is.

A kezelések – szükség szerint – magukban foglalják a következőket:

Test beállítása (a kineziológia – izomtesztelés – arra szolgál, hogy megtalálja, és helyrehozza csigolyák, bordák, ízületek, és izmok közül azokat, amelyek elmozdultak, blokkoltak)

Izommunka (az elszigetelt izmok megtalálása és helyreállítása)

Táplálkozási tanácsadás (a helyes étrend összeállítása)

Érzelmi stressz feloldása (a lelki sérülések kitisztítása)

Az Agy és Elme újjáépítése (az agy hiányosságainak tesztelése, pozitív állítások, életlehetőségek beprogramozása )

Légzési hibák korrekciója (hogyan kell helyesen áramoltatni a levegőt a testben)

Atlasz Ék korrekciója (gyógyítja a migrénes és arcüreg problémákat)

Nyak korrekció (nyaki problémák kezelése)

Kloakális üregek (helyrehozza az agy üzenetek kiegyensúlyozatlanságát a végtagok felé)

Koponya/keresztcsonti beállítás

Csípő problémák (Felső Én szerint az izületi problémák 83%-a megszűnne a csípő és a térd helyes beállítása által)

Csakrák tisztítása és kiegyensúlyozása (a csakrák energiaközpontok a testben)

Aura tisztítása, kiegyensúlyozása (közvetlenül a fizikai testet körülölelő energiákkal dolgozik)

A szemek (rövid-, távollátás, stb.) diszharmonikus energiájának helyreállítása

Ez a rendszer különösen hatásos a hát problémáira. Szintén nagyon hatásos a térd, csípő, nyak és a váll problémák helyreállítására, és megszüntetésére.

A Spirituális (Test)Újjáépítés nem helyettesíti az orvosi diagnózist, illetve egészségügyi, természetgyógyászati eljárást!

Szeretettel várlak!


Bejelentkezni szintén a 06 30 39 724 39-es számon lehet.