UA-2791234-58

Az alábbi versikét a hóesés, egy szakítás, némi szomorkás hangulat és az optimizmus ihlette:

Hóember és jégszív

Kimegyek a hóesésbe és engedem,

hogy a fehérség rám essen és ellepjen.

A fehér, hópelyhekből álló kabát alatt didergek,

s mégis élvezem, hogy hóembernek néznek az emberek.

Hamar kiderül, hogy nemcsak hóból vagyok,

mert a hórétegek rólam hamar leolvadnak.

Igen, belülről melegséget árasztok, és ezt nem bírják elviselni a gyönyörű, érzékeny, hideg hópelyhek.

A hó elillan, mintha soha rajtam sem lett volna,

s víz formájában – mint a könny – tovább peregnek a hóból átalakult vízcseppek.

Mert a hó csak ott marad meg hosszabb ideig, ahol a rideg fagy várja. A fagyos Jégország az ő igazi otthona.

A melegség és szeretet az ember éltetője, de sajnos néha befagy némelyek szíve.

A jégszívet felolvasztani csak igazi szeretettel lehet, de csak akkor, ha a jégszívéhez valaki közel enged.

Időben kell a jégszívet kiolvasztani, mert a hidegség képes a lelket is próbára tenni.

Aki tehát szeretne igazi boldogságban élni, igyekezzen a szívét melegen tartani.

(írta és szerzői jogok: Kabany Csilla, a KreatívSpirit lélekoldás-erősítés  alapítója és oktatója, SVT-szakember, író, szövegíró – a versikét csak a szerző nevével és az oldal linkjével együtt oszthatod meg. Köszönöm!)