UA-2791234-58
Egyébpozitív gondolatok

Holnap eldől, ki nyeri a Dal 2016-ot – interjú Veres Mónikával

By 2016-02-26 No Comments

Holnap kiderül, ki utazik Stockholmba, az Euróvíziós Dalfesztiválra. Ezúttal interjút olvashattok Veres Mónikával, Nikával, a Dal 2016 középdöntősével:

  • A múltkori egy kis angyalkát hoztál magadnak kabalaként. Felviszed a színpadra is?

-Nem, mert így is balesetet szenvedett, eltörött a szárnya, de szerencsére meg tudtam ragasztani.

A középdöntőben min változtattál?

-A ruhám is más lett a középdöntőre, mert nadrágban otthonosabban érzem magam, és olyan ruhában kell lenni az embernek, amiben igazán szabadnak érzi magát. Az előadásokban én magam szeretnék a plusz lenni. Ha én igazán jól érzem magam a színpadon az kisugárzik a produkcióból.

-Az egyik klipedben lovak is szerepelnek. Te is lovagolsz?

– Sajnos nem lovagolok, volt egy rossz élményem kislány koromban és azóta nagyon óvatosan közeledem hozzájuk. A lovak mozdulatai a létezésük olyan szabadságot jelentenek és a Lélegzem című szám erről szól, hogy levegőt kapok és azt csinálom, amit nagyon szeretek. Sajnos lovagolni nem tudok, bár vannak olyan képek a klipben, amelyek ezt sejtetik.

-Igazából a Dal-ban lovagolsz a zene szárnyán?

-Így van.

Bár Nika a Dal középdöntőjében hangjával vágtázott a színpadon, és az arcára vetített 3D megoldás is teljesen egyedülálló volt, a döntőbe jutáshoz sajnos ez nem volt elegendő.

A holnapi döntősök:

A második középdöntőből a döntőbe jutottak: Berkes Olivér és Tóth Andi, Freddie, Parno Graszt, Vásáry André,

Az előző középdöntőből pedig ők jutottak a holnapi döntőbe: Kállay Saunders András, Mushu, Petruska, Oláh Gergő

Author admin

More posts by admin

Leave a Reply