UA-2791234-58
Egyébmegérzéspozitív gondolatokZséda

ZSÉDA VALLOMÁSA LELKISÉGRŐL, A ZENE EREJÉRŐL ÉS ÜNNEPEKRŐL

By 2015-12-03 No Comments

Blogom vendége ezúttal Zsédenyi Adrienn énekesnő, akinek az idén Body and Soul címmel jelent meg 2016-os évkönyve. A kalendáriumban is sok értékes tippet ad az énekesnő a testi-lelki feltöltődéssel kapcsolatban, de szerettem volna, ha beszélgetésünkben picit mélyebben is érintjük a lélek világát. Zsédával most többek között a lélek spirituálisabb vonaláról és a zene erejéről is beszélgettünk.

Elöljáróban nem tudom megkerülni, hogy leírjam, Zsédenyi Adrienn személyében egy igazi kifinomult, harmóniát sugárzó kedves hölggyel találkoztam.

 – Az életben milyen maghatározó spirituális élményeid voltak, amelyekről úgy érzed, hogy sorsfordítóak voltak számodra?

Zs. A.: – Nem gondolom, hogy a sorsunkat csak természetfeletti erők irányítják, sokat tehetünk azért, hogy az általunk elképzelt és vágyott dolgokat elérjük, megvalósítsuk. Bár alapvetően racionális beállítottságú vagyok, a női megérzésben hiszek, ezt egyfajta tudásnak tartom.

Az életben vannak olyan találkozások, amik valóban sorsfordítóak lehetnek. Mikor először találkozom valakivel, egyből érzem – már a másik arcvonásaiból, gesztusaiból, – hogy van-e olyan pont, ami mentén elindulhat valami köztünk. Érzem, ha ott van a közös alkotás vagy egy szép barátság kialakulásának lehetősége. Van, amikor egy hozzám közel álló személlyel szinte telepátia alakul ki köztünk, rá gondolok, és megcsörren a telefonom, ő hív… Abban is biztos vagyok, hogy vannak emberek akik „látnak”, akik közelebb vannak a spiritualitáshoz és a természetfeletti dolgokhoz, mint mások. Ugyanakkor úgy gondolom, nem véletlenül nem tudom, amit nem kell, vannak dolgok, amit nem szabad bolygatni.

– Hiszel abban, hogy őrangyalok vezetnek minket az életben?

Zs. A.: – Van egy angyalkás arany nyakláncom, már 10 éve viselem. Amikor rátaláltam, egy elég nehéz periódusban voltam. Éppen a karácsonyi lemezen dolgoztunk, és a munka nem úgy haladt, ahogyan szerettem volna, sőt… Akkor azt gondoltam, sosem lesz kész ez a zenei anyag. Ekkor kiutaztunk Bécsbe, és ott „talált rám” ez az angyalka. Az utazás segített kiszakadni az addigi hangulatomból, végre sikerült más szemszögből látnom a dolgokat. Hazatérve újult erővel tudtam folytatni a munkát, végül sikeresen befejeztük a lemezt. Az angyalkás nyakláncot pedig azóta is hordom.

– Mi jelent számodra a lelki feltöltődést? Mi az a tevékenység, amelybe ha belefeledkezel, teljesen megszűnik tér és idő, és csak az örömöt éled meg?

Zs. A.: – Feltölt a családommal töltött idő, ezek az öröm pillanatai. Az életem másik legfontosabb része a zene. Minden alkalommal, ha próbálunk, vagy ha a színpadon vagyok, belemerülök az élménybe, az önkifejezésnek ez a formája lehetőséget ad rá, hogy kikapcsoljak.

Mikor énekelek, számomra megáll az idő. Természetesen egy jó könyv, jó film szintén segít leállítani a cikázó gondolatokat.

Az olvasásnak varázsereje van, segít kilépni a valóságból, távoli tájakra repít el, teljesen kikapcsol. A téli feltöltődés fizikai szinten is fontos, hiszen próbára teszi a szervezetünket az időjárás, a napfény hiánya. Ilyenkor különösen szeretek fürdőkbe járni, szerencse, hogy Magyarországon annyi féle remek gyógyfürdő és wellness lehetőség van.

– Amikor lélekpróbáló élethelyzetben vagy, minek a segítségével emelkedsz felül rajta?

Zs. A.: – Ilyenkor megpróbálom külső szemlélőként megfigyelni az adott helyzetet. Próbálom az értelmét keresni annak, ami történik, átlátni, hogyan illeszkedik bele az életembe, a pályámba, a hétköznapjaimba egy-egy esemény. Mint a legtöbben, én is keresem a választ a miértekre. Hiszek abban, hogy ha én nem ártok senkinek, akkor nekem sem akar majd senki rosszat.

– Mit üzensz az ünnepek előtt a rajongóknak a szeretet megélésével kapcsolatban?

Zs. A.: – Nagyon szeretem Antoine de Saint-Exupery idézetét, ami a tavalyi kalendáriumomban is szerepelt: „Amit az ünnep előtt adsz az ünnepre, az jobban gyarapít téged, mint amit az ünnep egyszeri alkalommal képes lesz neked nyújtani.” Nagyon fontos az ünnep előtti időszak: nemcsak a környezetünket díszítjük fel ebben a pár hétben, hanem a lelkünket is felkészítjük az ünnepre, ez gazdagít bennünket igazán. Ez egy belső utazás, egy megtisztulási folyamat mindannyiunk számára. Azt kívánom, hogy az idei évben mindenhol teljen csendes békében és szeretetteljesen az ünnep.

– A sajtótájékoztatón elhangzott egy érdekes mondat, miszerint vízualizálod a zenét. Erről szeretnék többet megtudni. Ez úgy történik, hogy elképzelsz a zenéhez egy történetet, vagy ezt hogy éled meg? Hogy lehet egy zenét vizualizálni?

Zs. A.: – Az én dalaim általában szituatív jellegűek. Nem csak szavak, érzések, jelennek meg a bennük, hanem konkrét helyzeteket festek le, amelyekbe segít belelátni a zene. Amikor énekelek, elképzelem a történetet. Beleélem magam az adott szituációba, látom magam előtt a szereplőket, a helyszínt, az egész sztorit. Ez a képi világ azután megjelenhet sok formában, videoklipen, színpadi látványban, de a Kalendáriumaim képi világán is sokat dolgozok évről évre.

– Több jótékonysági projekt mellé is odaállsz, most néhányra szeretnék kitérni.
Itt van például a kapcsolati, családi erőszak elleni kampány. Sajnos az erőszak és a lelki terror valóban sok családban probléma, gyermekkoromban én is átéltem. Milyen tapasztalatod van, a nők többsége bátrabban kiáll magáért, ha megkapja ehhez a megfelelő támogatást?

Zs. A.: – Sajnos rengetegen magukban keresik a hibát, amikor ilyen helyzetbe kerülnek. Ez azért is gondot jelent, mert van, aki nem fordul a hatóságokhoz vagy más segítő szervhez. A családon belüli erőszakról tudni kell, hogy bárkivel megtörténhet, de senkinek nem kell eltűrnie. Létezik kivezető út, és ezt tudatosítani kell az emberekben.

Azt gondolom, hogy fontos, hogy ismert emberek ilyen ügyek mellé álljanak. Például amikor a mellrák elleni kampányban én is részt vettem, kimutatható volt, hogy abban az időszakban megnőtt a szűréseken résztvevő nők száma. Az Ajtók mögött című dalom pedig éppen a családon belüli erőszakra hívja fel a figyelmet, és örülök neki, hogy hozzájárult ahhoz a folyamathoz, aminek eredményeként az Országgyűlés két éve törvénybe iktatta, hogy a családon belüli erőszak a bűncselekmény büntetőjogi kategóriájába tartozik. Úgy éreztem, hogy ez a dal akkor és ott beteljesítette a küldetését. Ez a zene ereje.

– Immár második éve vagy a Nemzeti Tehetség Program fővédnöke, és fontosnak tartod azt is, hogy minden gyerek megtanuljon legalább egy hangszeren játszani. A kisfiad már kiszemelt magának valamilyen hangszert, amihez kedvet kapott?

Zs. A.: A kisfiam zongorázik, és nagyon élvezi. Nem az a cél, hogy zenész legyen, hanem, hogy egy olyan nyelvet tanuljon meg, melyen keresztül kifejezheti az érzelmeit és bármikor az életében a saját örömére használhassa ezt a tudást.

Blogíró megjegyzése: Igen, valóban, a zene az egyik legfontosabb lélekemelő, harmonizáló eszköz, hiszen egyben a lélek egyik nyelve is. Hallgassunk minél több lélekemelő zenét, és hagyjuk, hogy hasson ránk a zene ritmusának harmóniája.

(a fenti sorokat írta és minden szerzői jog fenntartva: Kabany Csilla, KreatívSpirit lélekoldó-erősítő alapítója és oktatója, Spirituális Választerápia (SVT)-szakember, légzéstréner. A szerző engedélye nélkül -e sorokat nem másolhatod és teheted közzé sehol, semmilyen formában, de ezt az írást erre a weboldalra hivatkozva szerző nevének megjelölésével megoszthatod a fenti FB gombbal, vagy az írás linkjét is továbbküldheted.)

 

Author admin

More posts by admin

Leave a Reply